A fekete lyukak

A fekete lyukakban a gravitáció minden más erõt felülmúl, s az anyag egy számunkra ismeretlen, végtelenül sûrû állapot felé omlik össze, amit szingularitásként írhatunk le. A fekete lyuk a térnek e szingularitás körüli tartománya, az  eseményhorizont sugarát pedig az ún. Schwarzschild-rádiusz adja meg, ami viszont a tömegtõl függ. (Ha az illetõ anyag a Schwarzschild-rádiusznál kisebbre préselõdik össze, akkor haladja meg a szökési sebesség a fény sebességét.)

Egy M tömeg Schwarzschild-rádiusza km-ben könnyen kiszámítható az
Rs = 2GM/c2
képlettel, ahol G az általános gravitációs állandó, c pedig a fénysebesség. Ez alapján a Nap Schwarzschild-rádiusza mintegy 3 km, a Földé pedig 1 cm.

Fekete lyuk elméletileg minden anyagtömegbõl keletkezhet, ha a Schwarzschild-rádiuszánál kisebbre nyomódik össze. Jelenleg azonban csak két olyan hatékony mechanizmust ismerünk, amely létrehozhatja ezeket az egyelõre csak feltételezett objektumokat. Az egyik a nagy tömegû csillagok magjának összeomlása közvetlenül a szupernóva robbanás elõtt. Az igazán nagy fekete lyukak azonban nem így jöttek létre: a legnagyobb szörnyetegeket a galaxismagokban találjuk. Az elméletek szerint az aktív galaxisok magjaiban fekete lyukak húzódnak meg, és iszonyatos tömegvonzásuk révén folyamatosan maguk köré gyûjtik a galaxis anyagát, a gázfelhõket és a kifejlett csillagokat. A csillagokat aztán a roppant mértékû gravitáció szabályosan szétszakítja, így anyaguk a gázfelhõk anyagával együtt egy örvénylõ korongot képez a fekete lyuk körül. Ebbõl az úgynevezett tömegbefogási korongból az anyag a fekete lyuk felé zuhan. A behulló anyag végsõ eltûnése elõtt hatalmas energiára tesz szert, amely sugárzás formájában szabadul fel. Ez a sugárzás adja az aktív galaxisok magjainak iszonyatos fényerejét. A lyuk felé zuhanó anyag egy részét a felszabaduló energia visszasöpri a világûrbe, két ellentétes, a tömegbefogási korongra merõleges irányú anyagkilövellés, idegen szóval jet formájában.

/*Cukor1 - freeforum.hu*/