Az északnyugat-franciaországi Bretagne partja mentén 12 km hosszan sorakozó hatalmas megalitokat titok lengi körül. Az egyik mítosz szerint minden egyes kő egy római katona, akit Merlin, a varázsló, változtatott kővé. Néhány tudományos vizsgálat arra enged következtetni, hogy talán földrengés-előrejelzőként használták őket.

Más források szerint máig is élő bizonyítékai csillagászati ismereteinknek. A legkorábbi lelet egy halommal borított kamrasír, Kercado mellett található és az i. e. 5. évezredre datálható, ha hihetünk a C 14-es módszernek. Bejárata szinte pontosan a téli napforduló napfelkeltéjének irányába mutat.

A legismertebbek és talán a legváltozatosabbak azonban a több ezer kőből álló, párhuzamosan futó kősorok Carnac körzetében, melyek a 116 m-es szélességet és az 5 km-es hossszúságot is elérhetik. Az álló kövek magassága érdekes módon fokozatosan csökken 3,5 méterről 50-60 cm-re A kősorok végét egy-egy olyan kőkör zárja le, amely dolment vagy halmot ölel körül. Már 1755-ben a napkultusszal hozták kapcsolatba, mivel kimutatták, hogy a kősorok a napkelte irányába mutatnak. Három szép csoportosulást tartanak számon Le Menec, Karmario és Kerlescau néven.

Carnaci kövek

A Carnac-i kősorok rejtélyét A. Thom igyekezett megoldani. 1970-től öt éven át dolgozott itt. Elmélete szerint ezek az álló kősorozatok "finom műszerként" segítették a fogyatkozások előrejelzését. A fogyatkozások problémája váltja azonban ki a legtöbb vitát a régészek és a csillagászok között. Vajon képes volt-e az őskor embere a hold-, de legfőképpen a napfogyatkozásokat előre megjósolni? Szükséges volt-e egyáltalán erre a tudásra? Ha igen, hogyan rögzítette az adatokat az írás ismerete nélkül? A fogyatkozások "megjósolása" fejlett matematikai tudást és az égbolt hosszú időn át való megfigyelését kívánja, valamint a Hold igencsak bonyolult mozgásának számontartását.

A. Thom feltételezte, hogy a legyezőszerűen elrendezett kövek sorozatának legfőbb célja a fogyatkozáaok előrejelzése volt. Szerinte a kősorozat egy része olyan, mint egy milliméterpapír, melyen cölöpökkel rögzítették a Hold helyzetét nyugtakor. Állítása szerint az így kapott "görbe" akkor is folytatható volt, ha a Hold nem volt látható. A Hold, illetve a Nap mozgásának nyomonkövetésében segítenek a kősorozatokhoz nem tartozó magányos kőóriások, a menhirek, melyek közül a legfigyelemreméltóbbak a Manio Menhir és a Nagy Menhir. A Nagy Menhir 18, 5 méteres magasságával környezetének igen szembetűnő darabja volt.

A. Thom kiszámította azt is, hogy több mint száz éven keresztül kellett volna összegyűjteni és megőrizni a pontos megfigyeléseket ahhoz, hogy az általa feltételezett gigantikus méretű szabadtéri "obszervatóriumot" megszerkesszék. Hogyan tudta volna ezt a nagy mennyiségű információt összegyűjteni és megőrizni ily hosszú időn át egy írástudatlan nép? A kérdés még valószínű, hogy sokáig megválaszolatlan marad, ha egyáltalán feltehető.

A kősorok szakrális funkcióját tekintve csak találgathatunk. A kövekkel körülzárt szentély lehetett az, ahol a szertartások és ünnepek zajlottak. A kővekkel szegélyezett út, utak talán az ünnepi fölvonulást szolgálták, vagy méltó utat ajánlottak az égi istenek számára, hogy szertartásaikban részt vegyenek. Ki tudja?

/Írta: Pársztor Emilia Andromeda, 1993., I. évf., 3. szám, 21. o./