Egyes népek és okkult szekták legvitatottabb és legnépszerűbb tétele a duálteória. Naiv, zavaros formában, de annál hevesebb meggyőződéssel fanatikusán hirdetik, esküsznek rá, élnek, sőt visszaélnek vele.
A tétel alapja, a kiegészülés sóvárgása letagadhatatlanul ott lakozik mindenkiben. Igen gyakori eset, hogy az intenzív ingertől lenyűgözött hívők misztikus sorserőkre hivatkozva átcserélik megunt partnerüket a „duáljukra". E csodálatos kegyelem ismertetőjele, hogy a „duál" ...
Bizonyosan nem akadhat nő, akinek - meghatározott élethelyzetekben - ne válna feladatává a jang-tipusú férfikarakter, önmagában történő megerősítése. A Sors akaratából, egy nő azért kerül szemközt az élete folyamán egy sor tehetetlen férfival, azért marad olykor magára, amiatt kerül másokkal szemben fölérendelt és parancs-uralmi viszonyba, hogy a „férfias", jang-energiakészíete túlfeszített húrkén...
Kevés olyan sok színben bemutatott egyéniség tűnik fel a történelemkönyvek lapjain, mint Atilla, a hun király. Személyiségének varázsa olyan erőt képvisel, amely mind a mai napig jelentősen megosztja korának és személyének kutatóit éppen úgy, mint a téma laikus szerelmeseit. Célom, Atillának, mint a XXI. századi magyarság számára jelentős, meghatározó személynek bemutatása, akinek sorsa, tettei, t...
A rejtélyes szántó szent kő, amihez egy régész, csak annyit fűzött: nem nyilatkozom, nehogy Özsébet szentté avassák! Bizonyára az elmúlt időszakban sokan hallottak, a tavaly ősszel Pilisszántón, a régi temetőben talált, és több fórumon is bemutatott rejtélyes "kődarabról". Ha máshonnan nem, az RTL Fókusz műsorából ismerős lehet, amelynek felvételén, Pap Gábor társaságában, nekem is volt szerencsém...
A kunhalmok ősi eredetű, mesterséges dombocskák a természeti környezetben. Többségüket a Kárpát-medencében még a honfoglalás előtt itt élt hun népek (avarok) hozták létre temetkezési céllal, őrhelyül és szakrális okokból. Később készítettek vigyázóhalmokat és határhalmokat is. A jelenlegi osztályozás szerinti főbb típusaik: lakódombok (tell-halmok), sírdombok (kurgánok), őrhalmok (vigyáz...
Arról szeretnék pár szót szólni, hogy amikor emberi kapcsolataink során odáig jut a helyzet hogy el kell szakadjunk, el kell engedjük egymást, akármiért, akkor fellép egy ellentétes energia, egy támadó, ellenségesnek ható erő amelyet konfliktusként és a szeretet hiányának élünk meg.
Ez az első fázisa az elengedésnek, majd ezt követi jóval később, akár hónapok netán évek múlva a szívbeli energia ame...
Jön új nemzedék, mely erős lesz, és nem szégyenli többé, hogy magyar
A vének nemzedéke önmagán erőt vesz, s nemcsak önmagának túr és kapar.
Erkölcsében megújul majd az ország, és végre büszke lesz minden fia,
Mert bámulatba ejti egész Európát ezerszáz évnek elteltével Pannónia.
[Nostradamus]
Ha megtanulja, hogy minden cselekedetét az energiaprizmáján át szemlélje, rádöbben majd, mennyi erőt pazarolt az életében. A segítségére lesz ez abban is, hogy kiderítse, mi a legfontosabb, és mi az, ami másodlagos. A tudatosságnak ezen a szintjén sokkal magabiztosabb lesz - jobban földeli magát.
A következő légző- és medutációs gyakorlat segítségével megállapíthatja az életcélját, kapcsolatot tere...
Mielőtt komolyabban hozzáfognánk egy szinasztria értékeléséhez, meg kell néznünk, hogy a két szülött egyéni horoszkópjában mik az aktuális tendenciák a vonatkozó területen. Pl. X társulni kíván Y-nal valami vállalkozásba. A szinasztriájuk kitűnő, csakhogy az aktuális időszakban Y-nak nincs 5-VII. házas direkciója, hanem van 9. és 6., s kiváló külföldi mun kát kap. Különben sem szívesen vállal kock...
A mayák ismerték a Fiastyúk csillagképpel való szoros kapcsolatot és naprendszerünknek a Fiastyúk központi napja, az Alcyone körüli keringési pályáját. A Fiastyúkot úgy is ismerik, mint a Hét Növér. A mi előnyös pontunkból, a Fiastyúkot, mint 7 csillagot látjuk. Aktuálisan 8 csillagból épül fel a Fiastyúk és a mi Napunk a Fiastyúk csillagkép 8. csillaga. A teljes csillagkép, beleértve a mi teljes naprendszerünket, egy óriási spirált formál a Tejút galaxisában. Körül-belül 26.000 év szükséges a mi Napunknak az Alcyone körüli utazáshoz. A mayák erre hivatkoznak, mint Nagy Ciklusra. (1.)
Itt található a fény egy öve, ahogy Alcyone-n keresztül kiterjed a spirálba. Ahogy a mi Napunk halad az Alcyone körül, ki és belép ebbe Photon övbe. Napunk keresztül halad a Photon övön megközelítőleg 2000 év alatt és a övön kívül 11.000 évig. A teljes ciklus felépítése: a naprendszerünk belép a Photon övbe (2000 év), kilép a Galaktikus Éjszakába (11.000 év), és ismét be (2000 év), és ismét ki (11.000 év).
A Nap kering az Alcyone körül és a Föld kerint a Nap körül. E tény eredményeképpen, a Föld még a Nap kapcsolatba kerülése előtt kapcsolatba kerül Photon övvel. Amint a Nap megközelíti a Photon övet, a Föld ki és belép a Photon övbe mindaddig, amíg a Föld keringési pályája teljes mértékben belülre nem kerül. A tavaszi napéjegyenlőségkor, a Föld a legközelebb volt a Photon övhöz. Körül-belül az 1987-es tavaszi napéjegyenlőségkor, 11.000 éves Galaktikus éjszaka után, a Föld ismét belépett a Photon övbe, megkezdődött a Nagy Ciklus befejezése. A Föld keringési pályája miatt a Föld a Photon övben egy hétig tartózkodott 1987-ben. Minden évben, a Nap egyre közelebb került a Photon övhöz. 1988-ban a Föld a Photon övben tartózkodott 3 hétig. 1996-ban a Föld a Photon övben volt megközelítőleg január 18-tól május 23-ig. Minden évben, az idő hossza növekedni fog 2012-es esztendő téli napfordulójáig, amikor a Föld teljes keringési pályája aPhoton övben lesz, és ezzel a Nagy Ciklus véget ér. És ez az a dátum, amikor a mayák naptára is végződik. (2.)
Amint a Nagy Ciklus befejeződik, valami érdekes fog történni a Fiastyúk csillagképben. A Maya csillag a Fiastyúk csillagkép 3. csillaga. A Maya csillag 2000 év alatt halad át a Photon övön és nagyjából 1.200 évig van kívül. Az ő Alcyone körüli keringési pályája rövidebb, mivel közelebb van az Alcyone-hoz. A mi Napunk a Photon övbe lépett 1998-ban és teljessé válik jelenléte az övben 2002-re. Amint a Napunk elhagyja a Galaktikus éjszakát és belép a övbe, a Maya csillag már belépett a Photon övbe. Ez a két csillag szinkronizált lesz ebben az időszakban. És ahogy a Maya csillag visszatér a Photon övbe, a Fény Maya Lényei visszatérnek a Földre segíteni nekünk, amint a Nagy Ciklus befejeződik. Nagy Események bekövetkezése készülődik és az Ősi Bölcsesség visszatér a Földre. Tudd, hogy ti mindannyian kiválasztottak vagytok a földi ittlétre ebben az időben, hogy megtapasztaljátok mi fog történni.
-1#3VÁ: Miért ér véget a Maya naptár 2012-ben? —
eszti XD2009-12-13 11:22
pont az én szülinapomra van kiírva ez a holmi ciklus váltásos baromság?? aki a filmet is megcsinálta azt hiszi beteljesül?? persze legközelebb azt fogják mondani hogy beteljesült a Függetlenség napja...
-4#4VÁ: Miért ér véget a Maya naptár 2012-ben? —
auranka12009-12-13 11:35
Aki filmet csinálta, a profit beteljesülésére gondolt elsősorban. A 2012 olyasmi mint egy új év kezdet. Valami jobb és szebb új esztendőben bízunk, mint az előző volt. A közös optimizmus, talán meg is teremti...
-1#6VÁ: Miért ér véget a Maya naptár 2012-ben? —
SaJt2009-12-26 18:42
Ha azt mondjátok hogy badarásg akkor mire véljük eza a hirtelen felmelegedést európában téélen és a hirtelen fagyást Portugáliában ????? gondolkozzatok el igen szerintem se valószínű de azért még is ;(
-2#7VÁ: Miért ér véget a Maya naptár 2012-ben? —
pD2009-12-28 01:57
Lehet igaz lehet nem de ha a Föld bekerül a Photon övbe a Nap-al együtt akkor a Nap ezáltal egy gravitációs lökés által kitörhet ami elpusztíthatja a Föld minden egyes organizmusát...
Lehet hogy nem 2012-ben lesz a világ vége de a mayák jóslataiban az éghajlat változás fogja elpusztítani a földet na már most ha arra gondolok hogy december van és +14 van kint akkor egy kicsit elgondolkozok azon hogy tényleg baromságot írtak a mayák lehet hogy nem 2012 dec. 21 lesz a világ vége de abba elég sok tudós egyet ért hogy valami történi fog amit nem biztos hogy mi érzékelni fogunk lehet hogy egy folyamat indul meg ezen a napon de szerintem aki kinyitja a szemét és nem csak nézz vele hanem lát is az szerintem érzékeli hogy azért valami nem stimmel és hogy valami fele haladunk lehet nem valósul meg a jóslat de azért már valamit eltaláltak a mayák ez pedig az éghajlat változás
-3#10VÁ: Miért ér véget a Maya naptár 2012-ben? —
Csilla2009-12-29 11:17
A világvége abban nyilvánul meg elvileg hogy megszünik a fizikai lét és csak a lélek marad tovább "életben" egy sokkal szebb világban... Minden megtörténhel,szerintem legfőképpen az hogy mi magunk emberek tesszük tönkre a Földet és miattunk történik minden... Sokan nem veszik észre hogy mit tesznek....
Turiyam - Kérdezz, felelek2009 július 08., szerdaSzeretettel üdvözlöm/üdvözöllek!
Knolmár Marica vagyok. 19 évesen ismerkedtem meg a jógával,meditációval, relaxációval, majd később különböző testterápiákkal, taoista öngyógyító módszerekkel, a Zennel, szufival, természetgyógyászattal, masszázsokkal, analitikus önismereti terápiákkal és művészetterápiával, az Út Békés Harcosa és Gurdjieff 4.Útjával. Közel 23 éve segítőként dolgozom önismereti csoportokban és egyéni terápiákban.
>> olvasás
3 szintû Holisztikus Fogyókúra! Tudod-e mi az a kevés plusz, ami a sikertelen fogyókúrákból hiányzik? Tippek, cikkek, megoldások!
Hozzászólások
http://home.iae.nl/users/lightnet/celestial/Photonen-Zone/ENGLISH.EXE
A cikk hozzászólásainak RSS-csatornája.