Különleges utazás

Egy évvel ezelõtt, külsõ-belsõ indíttatásból, velem is elkezdõdött az a folyamat, amely idõ közben pránaizmusként Magyarországon is közismertté vált.

A pránaizmus lényege dióhéjban az, hogy egy átállítási módszer segítségével olyan állapotba kerülünk, amikor szervezetünk az egészséges mûködéséhez szükséges energiát közvetlenül a térbõl képes meríteni. Ennek következtében a szilárd ételbevitel, az evés, szinte vagy teljes mértékben szükségtelenné válik.

A prána-táplálkozás elsõdleges elõnyét abban látom, hogy a közvetlen energia felvételre való ráhangolódás olyan belsõ élményeket, jóérzést, nyugalmat, tisztulást eredményez, ami nagyot lendíthet a lelki fejlõdés, megértés, egészség átélésében.

A 21 napos átállás egy meghatározott, szigorú folyamat. Az elsõ hét napon teljes szárazböjtöt kell tartani. Sem étel, sem ital, még egy csepp víz sem fogyasztható! A második harmadik héten már víz, gyümölcslé megengedett. Fontos tudni, hogy az ember szokványos körülmények között három, négy napig bírja folyadék nélkül, utána kiszárad, meghal. A prána átállás harmadik, negyedik napja között is bekövetkezik az a pillanat, amikor a lélek elhagyja a testet. Mivel azonban itt egy irányított, tudatos folyamatról van szó, ez a testelhagyás (legtöbbször) nem végleges. Ez az a pillanat, amikor a valódi átállás elkezdõdik. Olyan, mint egy lelki beavatás, személyes tapasztalat az alagúton túli fénylõ dimenzióból.

Ezekrõl az élményekrõl nagyon felemelõ, ugyanakkor mégis nehéz beszélni, írni. Most mégis erre vállalkozom, mert úgy gondolom, hogy egyrészt egy év távlatából már valamennyire letisztultak az élményeim, másrészt magam számára bebizonyosodott, hogy a folyamat hosszabb távon is mûködik, harmadrészt és nem utolsó sorban pedig azért, mert a személyes élményeim talán másokat is érintenek.

A testemet kívülrõl láttam, ami hatalmas belsõ biztonságérzést adott, közelebb kerültem az önvalómhoz. - Ez vagyok én, az ott pedig a testem! Sokkal inkább most vagyok én, mint amikor a testembõl nézek kifelé!

A valóság érzékelésének lassító, tompító, szürkítõ szûrõje eltûnt, mihelyst a test korlátolt érzékszervei és az agy gondolatközvetítõ mûködése kimaradt a tudat és a külvilág közül. A durva fizikai beavatkozás lehetõsége is megszûnt. Lényem könnyedén lebegett át az anyagi formákon. Ezt az állapotot olyan természetesnek éltem meg, hogy még így visszaemlékezve is eltölt a határtalan jóérzés.

A test sejtjeinek átállítása komoly beavatkozás. Fénylõ, jóságos lények jelenlétét érzékeltem, akik szerveimen dolgoztak. Parányi energiákkal, finom apró érzésekkel segítettek, hogy a szervezetem alkalmas legyen az éhezést, szomjazást elviselni, a végtelen erõtérbõl meríteni.

Külön kegyelemnek tartom, hogy ezt a folyamatot gyönyörû belsõ élményekkel, érdekes, kellemes testi érzetekkel élhettem meg. Ezt azért hangsúlyozom, mert az átállás sokaknál borzasztóan kellemetlen külsõ-belsõ élményekkel szokott járni. Gyakran fájdalmak és félelmek jelentkeznek.

Tapasztalatom szerint az átállítás egyrészt jelentõs tisztulást eredményez, ami szükségszerûen szembesít a felgyülemlett mocsokkal, másrészt a kemény próbatételek sorozatát is elhozza.

Intenzív, valóságosnak tûnõ álomban a személyes félelmeimbõl fakadó helyzetekben találtam magam.

Borzalmas rémségek vetültek elém pörgõ egymásutánban. Pokoli szörnyek, csápok kígyóztak, démonok lebegtek felém. Elõször passzív szemlélõként próbáltam megélni az élményt. Folyamatosan figyelve rá, hogy én vagyok én, az árnyakat pedig úgy tekintem, mint valamiféle tõlem független horrorfilmet. A hozzáállásom eredményesnek mutatkozott, a képek nem tudtak magukkal ragadni. Rá kellett jönnöm azonban, hogy így nem juthatok túl rajtuk. Bele kell mennem a vízióba, hiszen az bennem zajlik. Ekkor felismertem, hogy a rémek a saját rejtett félelmeim, elfojtott vágyaim megnyilvánulásai. A szörnyek lelassultak és külön-külön jelentek meg elõttem, mint amikor a darab végén a színészek egyenként meghajolnak. Név szerint köszöntöttem õket, - Kedves erõszakosság, rettegés, gonoszság, stb... köszönöm, hogy eljöttél, vége a szerepednek, eltûnhetsz. Be kell vallanom, hogy maradt néhány szörny, akiket nem sikerült megneveznem, csak elengedni. Ahogy az utolsó szemétke is elbújt, sokkal nehezebb helyzetben találtam magam. Látszólag általános, mindennapi szituációkban, ahol viszont teljesen elvesztettem önmagam, ugyanis valóságként éltem meg az álmot, hétköznapi tudattal hoztam meg a rutindöntéseimet. Elõször apró kísértések voltak ügyesen csomagolva, pl.: Tisztázatlan tulajdonú értékek szanaszéjjel, amiket látszólag büntetlenül el lehet vinni. Az ékszerek nem hatottak meg, de amikor helyes kis gyerekholmik voltak egy áruház lépcsõjére, a lábak alá hajigálva, akkor én felvettem néhányat, azzal, hogy hazaviszem a gyerekeknek. Ahogy elindultam, rájöttem, hogy nem lett volna szabad kérdés nélkül elhoznom. Vissza akartam vinni, de már késõ volt... Aztán megváltozott testi adottságaim lettek. Képtelen voltam uralkodni a testrészeimen, mint egy mozgássérült, ezért haragudni kezdtem magamra... Késõbb nagyon erõs lettem, és egy kiélezett helyzetben nyers erõvel akartam nyomatékot szerezni a vélt igazságomnak... A víziókban gyors gondolatkommunikációval próbáltam reagálni, de minden döntésem rossznak bizonyult. Az azonnali ítélet folytán, rögtön a rossz döntés következtében kialakult kellemetlenebb, új megoldandó helyzetben találtam magam.

A feszültség addig fokozódott, ameddig rá nem ébredtem, hogy nincs megoldás, és föl kell adnom a küzdelmet. Ekkor mint egy sugallat, megjelent a jó megoldás. Ezután már "csak" arra kellett figyelni, hogy a tiszta ráhagyatkozás állapotában maradjak, illetve, hogy a megjelenõ megoldásképeket hajlandó legyek elfogadni és tenni a dolgom. A jelképek megértésének kulcsát megkaptam. Azonnal egyértelmû volt, ha vétettem. Ekkor arra kellett összpontosítani, hogy ne merüljek bele a rossz irányba, értsem meg az új helyzetet és engedjem el a feszülést.

Az élményeket csodálatos tanításként fogtam fel, amelyek sok hibámra ráébresztettek, és segítettek megtalálni a különbözõ helyzetben jó megoldást adó érzést. A ráhagyatkozás állapotában a "nevelést" inkább felváltotta a tanítás. Persze messze nem képzelem azt, hogy bármilyen szempontból is jobbá váltam volna, de kaptam egy létrát a labirintusban.

A találkozásom a segítõ lényekkel, új erõt adott. Gondolatvetítéssel beszélgettünk, miközben úgy éltem meg, hogy õk tanítanak és gyógyítanak. A víziók alkalmával az volt az érzésem, mintha egy magasabb szellemiségû lénnyel beszélgetnék, aki hatalmas szeretettel és bölcsességgel próbál vezetgetni.

Egy alkalommal szemtõl szembe láttam, azután profilból, mielõtt eltávolodott volna. Akit láttam, leginkább egy Ókori görög istenábrázolásra emlékeztetõ, fehérben ragyogó, markáns, áthatóan tiszta tekintetû férfi arc, a hajában apró színes virágszirmokra emlékeztetõ fénykoszorú. Többször nem láttam konkrét formát, inkább éreztem a jelenlétet.

Érdekes, hogy hetekkel késõbb az Interneten rábukkantam egy leírásra, miszerint a prána átállítás szellemi segítõ csoportjának irányítója az a lélek, aki annak idején Szókratész néven élt a Földön.

Mindez álom vagy vízió lett volna csupán?

Mindenesetre egészségkárosodás nélkül túléltem a hét napot, sõt a testem átállítása valóban megtörtént. A hatodik naptól nemcsak erõnlétem, hanem testsúlyom is növekedni kezdett, pedig levegõn kívül semmit sem vettem magamhoz.

A megértések alapvetõen megváltoztatták az életfelfogásomat és az életvitelemet is. Több, a múltat és a jelent tisztázó, továbbá a várható jövõre vonatkozó élményt kaptam.

Érzékenyebbé váltam az érzõ lények iránt, ami bizony nem mindig kellemes. A háború, a tömeges félelem sötét rettegés és gyûlölet felhõjét látni nem öröm. A düh és a betegségek emberekbõl kifakadó árnyai sem éppen hangulatemelõ hatásúak. A nap mint nap, az elõre látott rémisztõ jövõképek beigazolódásáról való értesülés pedig, reménytelenségtõl fájó felelõsségérzetet ébresztett bennem.

Csodálatos öröm ugyanakkor, a világon együtt meditáló, segítõ szellemi erõk közegében, megélni a szeretetteljes nyugalmat. Mélységes jóérzéssel tud eltölteni a kiáradó harmónia átérzése, s annak tudata, hogy ezzel a fejlõdés szolgálatában, személyes küldetésemként, a dolgomat teszem.

Meglátásom szerint a bensõ vezetõnek az a trükkje, hogy elém teszi a kész dolgokat, nekem csak meg kell tanulnom észrevenni és elfogadni, miközben kezdetben, akár még azt is hihetem, hogy én találtam ki. Amennyiben hajlandó vagyok belemenni a játékba, olyan szerencsés segítõ erõk és körülmények állnak mellém, pontosabban az adott ügy mellé, amitõl minden akadály csupán egy érdekes szemponttá alakul. Ha azonban tényleg magamtól okoskodok ki valamit, az nem valószínû, hogy sikerül, ha esetleg mégis, akkor pedig utólag derül ki, hogy talán nem kellett volna...

A gyakori testelhagyások és az intenzív lelki élmények idõszakában, miután kielégítõ válaszokat kaptam a legnagyobb kérdéseimre, feltettem azt a kérdést is, hogy:

Mi a dolgom itt a földön? Mi az a munka, fizikai szintû tevékenység, amivel a leginkább meg tudnám valósítani a szellemi, testi küldetésemet?

Válaszként egy színes álomszerû állapotban találtam magam, ahol egy éttermet mutattak be. Változó, térbeli víziók magyarázták, hogy nem csupán egy étteremrõl van szó, hanem egy egész szemléletrõl, pontosabban szemléletfejlõdésrõl. Nagyon kellemes hangulatú, természetes hatású belsõ képek, vidám, nyugodt emberek, békés, értelmes munkát végeztek. Elõször az étterem részletei bontakoztak ki. Kiderült, hogy sok ehhez hasonló mûködik. A pulton friss gyümölcsök, nyers és párolt zöldségek, csírák, gabonafüvek, és présgép várta a vendégeket. Frissen sült biosütemények illatát éreztem, halk zene szólt. Meglepõdtem és értetlenül szemléltem a helyet. - Eszem ágában sincs éttermet nyitni! Én nem értek a vendéglátáshoz! Nem hiszem, hogy ez nekem való feladat lenne! - Próbáltam szabadkozni magamban. Az is eszembe jutott, hogy biztos azért vagyok most egy étteremben, mert abbahagytam az evést, és a tudatalattim így reagál. Egészen elbizonytalanodtam és megpróbáltam újrafogalmazni a kérdést: Nekem mit kell tennem konkrétan? A következõ éjjel részletesebb és pontosabb képet kaptam. Kisebb nagyobb tanyák, farmok mûködnek, ahol egyrészt növényeket termesztenek, étkezési és gyógyászati céllal, másrészt az ott élõ és dolgozó emberek önképzõ, gyógyító közösségeket alkotnak. Néhányan rövidebb idõt töltenek a farmon, kifejezetten töltekezés, gyógyulás céljából, mások ott élnek, tanulnak, tanítanak, a szellemi és a fizikai munkát egymással kiegészítve végzik. A növényeket nem csupán termesztik, hanem tudatos élet-energia-közösséget igyekeznek fenntartani a természettel és egymással. A farmokról látják el a városokban, forgalmasabb helyeken lévõ éttermeket, boltokat. A feldolgozásban, szállításban is a tágabb értelemben a közösséghez tartozók tevékenykednek. Ismét egy étteremben találtam magam. Ez kicsit tágasabb volt az elõzõnél. Igen, ezt kell megvalósítani, jött a sugallat! Természetesen nem csak nekem! Ebben az idõszakban sok-sok ember kapja meg ezt a feladatot. Mindenki a neki szóló részfeladat elõkészítését. Különbözõ mértékben vagyunk rá tudatosak. Az, hogy valaki még esetleg kevesebbet lát át a folyamat egészébõl nem jelent semmiféle hátrányt. Nekem az a feladatom, hogy a terv lényegét segítsek tudatosítani, ezzel elindítva a folyamat teljes megvalósulását.

Racionálisan végiggondolva a belsõ víziókat, kételyeim tovább növekedtek:

Egy ilyen vállalkozáshoz rengeteg pénz kell! Szaktudásra, tapasztalatokra van szükség! A társadalom nem valószínû, hogy nyitottan reagálna egy ilyen újításra!...

A következõ mélymeditációim alkalmával további megerõsítések jöttek. Megértettem, hogy ez az egész is csak egy rész, de fontos rész egy nagyobb erõszakmentesebb, egészségesebb szemlélettágulást jelentõ változásban. Rengeteg különbözõ jelentõségû részletkérdésre kaptam választ, például: hogy hívják ezt az éttermet? Ahogy felvetõdött a kérdés rögtön ott álltam a portál elõtt és csak el kellett olvasnom a szépívû betûket: manna

- Honnan lesz mindehhez szakértelem?

Válasz: Türelem, nem mindem a te dolgod.

- Honnan lesz rá pénz? A válasz ugyanaz.

Vissza a ébrenlétbe: Másnap felhívott Gyula, a sok éve nem látott barátom, aki közben vegán lett és az USA-ban dolgozik, azzal, hogy egy magyar származású ismerõse hatalmas összeget örökölt és egy komoly részét Magyarországon szeretné befektetni. Az egyetlen bökkenõ, hogy az illetõ vegetáriánus és kizárólag valami erkölcsileg nagyon tiszta dologba kíván beszállni. õ életmód kúrás gyógyüdültetésre gondolt, lenne-e kedvem segíteni?...

Pár nappal késõbb felkeresett Nagy László, aki sorozatos véletlenek folytán jutott el hozzánk. Részletes anyagot hozott Búzafûlé az Isten Mannája címmel. õ is Amerikában dolgozik és tanul. Megdöbbenve hallgattam, hogy a vízióimban megélt téma, szinte egy az egyben évek óta mûködõ valóság az USA-ban. Rengeteg publikált kutatással, tapasztalattal, csodálatos eredményekkel.

Elgondolkodtam, hogy a Magyarországi megvalósításra is talán érik az idõ.

Ezek után még megismerkedtem néhány emberrel, akik fontos feladatokat kaptak különbözõ módon, anélkül, hogy az egészrõl ilyen módon tudnának. Egyre többen vallják magukénak az ügyet.

Az eltelt egy évben nem mindig éreztem úgy, hogy éppen a dolgomat teszem. Sokszor még meg is nehezítette a napi teendõimet az a tudat, hogy már megint olyan ügyekbe merültem el, amikrõl érzem, hogy csak kitérõk. Gyakran még nem a lényegre összpontosítok. De megértettem, hogy az egészségesebb és erõszakmentesebb élet, mennyire fontos a fejlõdésünk szempontjából.

A továbbiakban közreadom azt a nem végleges vázlatot, amit a "Manna"-elképzelésrõl összeállítottam, azzal a nem titkolt szándékkal, hogy ha úgy gondolod, hogy neked is szorosabb közöd van, lehet hozzá, akkor könnyebben megtaláljuk egymást.

/Figyelem! A prána evés veszélyes! Inkább élvezd az evés örömét! Nem értelmetlenül meghalni születtél a Földre!/

Forrás: a cikk a Fénykeresõk oldaláról való