Álomutazás

A testen kívüli élményekrõl sok leírás megjelent már, olyan általános elemekkel, mint a fizikai testtõl elszakadó "asztrális test", a téridõn kívüliség, vagy az "éteri köldökzsinór", amely összekapcsolja a vándortestet a földivel. Elvileg fejlettebb spirituális szinten lévõ személyeknél az ezüstzsinór a koronacsakrából vagy a homlokcsakrából, a többieknél a napfonatból indázik elõ. Saját megfigyeléseim az ezüstszál példaszerû jelenlétét nem támasztják alá, de azt igen, hogy asztrális, vagy az én besorolásom szerint a halhatatlan test valóban nem szakad el az anyagi testtõl, vagy ha pontosabban akarunk fogalmazni, az étertesttõl (csillagtesttõl).

Sokkal inkább úgy látom, a "vándorlélek" egyfajta kivetülés, amelyet a földi valósághoz az étertesti szövedék rögzít. Bármilyen messze is jár az étertest, valójában nem hagyja el gazdáját, inkább olyan a látvány, mintha egy fénypászta segítségével megjelenne a másik helyen, mint valami falra vetített diakép vagy film. A kivetülõ vándortest és a tulajdonos között mintha valamilyen vékony hártya vagy plazma volna, én ezüstös szalagokat nemigen látok, bár a színek valóban opálosan fémesek.

Az álom kezdeti szakaszában is gyakran megtörténik, hogy a halhatatlan test kissé ellebeg a fizikai fölé, olyannak látom ezt, mintha a durva anyagi testnek volna egy kékes, felhõ-, üveg vagy plazmaszerû másolata, és ez úszkál na a bõr fölött mintegy másfél arasznyira. Úgy tûnik nekem, mintha a halhatatlan test ilyenkor a csakrák felszínén nyugodna, vagy mintha belõlük nõne ki és formálódna meg. Más esetben másfajta jelenséget figyeltem meg: ott az auratér paplanként burkolta be az alvót, de nem mutatott különösebb aktivitást, valószínûleg azért, mert még nem kezdõdött el az álommunka. Alváskor egyébként a csakrák meglehetõsen éberek, szorgalmasan dolgozzák fel azokat a napi blokkokat, amelyek az ébrenlét ideje alatt halmozódtak fel az erõközpontokban. Az alsó csakrák sem pihennek, ez lehet az oka annak a megfigyelésnek, hogy az alváskor a nemi szervek többször is izgalomba kerülnek. (Ha valamiért túlságosan meggyengül az auratér például a szexualitással összefüggõ szégyen, bûntudat miatt -, az alsó csakrákban felhalmozódó feszültségek egyrészt saját energiateremtményt hoznak létre, másrészt vonzzák a hasonlóan zavaros rezgésegységeket. így keletkeznek a "megnyomó álmok': amikor incubus vagy succubus támadja meg az alvót.) Amikor az egyes csakrákból feldolgozott tartalmak a központi energiavezetékbe kerülnek, az továbbszállítja õket, és az adott probléma természetének megfelelõ álmot generál a felsõbb csakrák részvételével. E folyamat során a halhatatlan test teszi lehetõvé, hogy az alvó személy kapcsolatot teremthessen a kollektív tudattalannal, ahol elsõsorban saját rezonáló információcsomagjai bukkannak elõ, illetve olyan szimbolikus üzenetek, amelyek segíthetik a gondot okozó érzelmi helyzet feloldását. Mintha az emberiség össztudása állna ilyenkor az álmodó rendelkezésére, hogy az az akasha krónika lapjait böngészve választ kapjon égetõ kérdéseire.

A jósló álmoknak is a halhatatlan test a "szállítóeszköze". Mivel az álomban az ember lényegi összeköttetésben van a világtudással, és mivel itt nincs hagyományos téridõ, megtörténhet, hogy valaki olyan esemény rezgéshullámait "kapja el", ami csak a jövõben fog megtörténni. A leggyakrabban a saját családra vagy önmagunkra vonatkozó látomás érkezik, mivel legelsõsorban is a saját rezgés mintázatunk határozza meg, milyen "adásra" vagyunk fogékonyak. Megtörténhet azonban, hogy egy nagy katasztrófa, amely óriási emocionális hullámzást kelt (fog kelteni) a téridõben, átsöpör a pszimezõn, és lecseng ott, ahol bír: egy-egy éppen "vételre kapcsolt" álmodónál.
Az sem mindegy, mennyit, mikor és hol alszunk. Nem véletlenül alakult úgy a világ, hogy az ember életének egyharmadát átaludja, régebben ráadásul a természeti ritmusokkal (vagyis rezgésekkel) összhangban. Az elegendõ idejû álmodás alatt ugyanis az aura feltöltésben részesül (hogy mennyire, arra kifejezõ adat, hogy maga az agy például az alvás, de különösen az álom alatt 10-15 százalékkal több cukrot és oxigént fogyaszt, mint éber állapotban), ráadásul az álom az egyetlen olyan dolog, ami minden emberi lényt egységbe képes hozni, hiszen közös a kincstár, ahonnan a tudattalan az üzeneteit veszi.

Az alvás kezdeti szakaszában a helyi aurablokkok feloldása zajlik, amennyire csak lehetséges. Ha az lezajlott, érkezhetnek a spirituális tartalmú üzenetek, ezért nem mindegy, hány álomszakaszt sikerül beiktatnunk. Ha túl rövid ideig alszunk, kevesebb lehetõségünk lesz a túloldallal való élénk kommunikációra, ha viszont túl sokat, akkor az erõtér elfárad, "túlalusszuk" magunkat. Nem helyes szokás, hogy sokan éjfél után fekszenek le, és vagy túl keveset alszanak, vagy olyankor ébrednek, amikor már a napi élet és forgalom keltette rezgések megzavarhatják a pihenést, és az "üzenetvételt". Beláthatatlan következményekkel jár szerintem, hogy egyre több szülõ elnézi, ha gyermeke sokáig fennmarad, esetleg a szobájában tévézik éjszaka. A gyermeki aurának eleve rengeteg új élményt kell feldolgoznia, számára bonyolult helyzetekkel kell megküzdenie, s ha erre nincs elég idõ, folyton fáradt, kopott, meggyengült energiatér az eredmény ezért van, hogy egyre több az ingerült, mindig lassú, gyakran beteg gyermek. Ráadásul a gyermeknek óriási szüksége van rá, hogy a felnövekedés nehéz folyamatában a kollektív tudattalan erõteljesen támogassa, erre viszont a túl kevés és késõn kezdett alvással csökken az esélye.

Azt sem tartom túl helyes dolognak, ha az emberek egymás mellett alszanak. Sokkal jobb, ha az aurák külön töltõdnek, és nem keverednek az energiamezõk. Van ugyanis bizonyos "áthallás" a túl közel lévõ auratereknél, és nem biztos, hogy öröm, ha a társ zavaros, adott esetben szennyezett rezgései a másik éppen nyitott, befogadó állapotban lévõ csakráinál motoznak.
Ugyancsak hasznos, ha valaki lefekvéskor, elalvás elõtt megtisztítja auraterét: ezt lehet meditációval is végezni vagy tenyérrel, amolyan sepregetõ mozdulatokkal. így megkönnyítjük saját energiarendszerünk álombéli tisztulását és rendezõdését. Nagyon ajánlom, még annak is, aki nem hívõ, hogy valamilyen védõ szöveggel aludjon el. Ima nélkül lefeküdni védtelenebb aurát jelent, ráadásul a tiszta, romlatlan égi erõkhöz való fohászkodás azt az irányt is megadja, ahonnan a segítséget és a védelmet várjuk akkor, amikor az álom gyors szárnyain repülünk a tudatosságon túli oldal rejtett vidékein.