Mi az Ahimsza?

Az ahimsza az erõszaknélküliség és a nem ártás elve. Azt jelenti, hogy nem okozunk szenvedést másoknak semmilyen módon, nem sértjük meg mások életét. Az ahimsza alapelvét egész életünkön keresztül követnünk kell, ahogyan Mahatma Gandhi is tette.

Amikor ártunk valakinek, akár gondolatban, akár szavakkal vagy tettlegesen, azt himszának nevezik. Ha például valakirõl negatívat gondolunk, az már himsza. A másik lény felé irányuló harag és gyûlölet is vét az ahimsza ellen. Az ahimsza nem azt jelenti, hogy nem ütünk meg valakit, vagy szép szavakat mondunk neki, ha közben forr bennünk a méreg. Sokkal inkább az ártó szándéktól való megszabadulást, a harag, gyûlölet és pusztító indulatok levetkõzését jelenti. Az ahimszát pedig a saját indulataink megismerésével és ellenõrzésünk alá vonással valósíthatjuk meg, miközben a szeretet és megértés megtestesítõjére hangolódunk. Az soha nem vezet hosszú távú eredményre, ha azt hajtogatjuk magunknak, hogy mi nem gyûlölünk.

Tudni kell, hogy ne sértsük meg mások határait: ne ártsunk másoknak (ne korlátozzuk a szabadságát, ne befolyásoljuk, ne bonyolítsuk az életét, stb.). De azt is tudnunk kell, hogy a saját határainkat, önállóságunkat tartsuk meg, és nem kell a mások elvárásainak megfelelnünk. Ha valaki velünk szemben erõszakosan lép fel, semmibe veszi a mi érdekeinket, személyiségünket vagy károsítja vagyonunkat, akkor nem az automatikus visszahúzódás vezet eredményre.

A szóbeli himsza néha életre szóló sebet ejt, míg a test bántása hamarosan begyógyul. Ezért ügyeljünk, hogy mit és hogyan mondunk ki, hogyan közöljük másokkal a véleményünket. Karmát okozunk minden gondolattal, szóval és tettel. Ez lehet önzõ (szakam) karma és a kötelesség teljesítésébõl fakadó önzetlen (niskam) karma. Swamiji több helyen figyelmeztet arra, hogy tegyünk jót, legyünk önzetlenek, dolgozzunk mindenki javára ahelyett, hogy másokat megkárosítunk és gondot okozunk nekik.

Az ahimsza egyik legfontosabb pontja az élet védelme. Ezért nem ajánlott a húsevés a szellemi úton járóknak. A húsmentes táplálkozás segít, hogy ne halmozzunk fel több káros következményt az állatok legyilkolásával. (A húst is evõ emberek gyakran nem bírják végignézni a disznóölést vagy nem képesek maguk elvágni a csirke nyakát. Az elkészített húsos ételt azonban megeszik. Ez a struccpolitika még nem ment meg a káros következményektõl.) Látható, hogy a húsevésnek nem csak egészségi, hanem etikai vonatkozásai is vannak. A szociális körülményeink sajnos nem kedveznek a hústalan étkezési szokásoknak. A vegetáriusan étkezõ ember könnyen izolálódik ismerõseitõl, barátaitól, kollégáitól. Sokszor a család sem fogadja megértéssel az új étkezési szokást. Ekkor, bár az állatok felé az ahimsza jegyében járunk el, családunkban mégis feszültséget keltünk, ami megint csak himsza, ártás. A környezettel való nyílt, õszinte kommunikáció, valamint indítékaink feltárása segíthet a probléma kezelésében.

Az ahimsza igen lényeges és keveset említett oldala az önmagunk nem sértése és az önmagunknak nem ártás. Vagyis jógagyakorlásunkat nem a fájdalomig erõltetjük, hanem terhelve, de nem megerõltetve végezzük a szádanánkat. Ez érvényes mind a testi, mind a légzõ- és a meditációs gyakorlatokra. Az egyes gyakorlások során ügyelnünk kell a saját határainkra – bár néha le kell gyõznünk a merevségünket. De talán még érzékenyebb az a pont, hogy a heteken és hónapokon keresztül tartó gyakorlásban tartsuk meg az ahimszát, és ne merítsük ki magunkat szinte észrevehetetlenül. Ekkor a végén csak azon vesszük észre, hogy jobban a tamasz (tespedtség, sötétség) minõségben vagyunk, mint amikor az egész szádanánkat elkezdtük.

Az ahimsza tárgyköre tehát érinti a nem-ártást testi, érzelmi, tudati szinten, van etikai, egészségi oldala, és mindez önmagunkra és társainkra, környezetünkre is irányul.