Felhasználói értékelés: / 1
GyengeLegjobb 

Múlt, jelen, jövő

Magyar magyart volt kénytelen ölni akkor, amikor Koppány és Vajk között már nem lehetett elsimítani a nyugati vajákosság által folyamatosan szított, intrikákkal telt nézeteltérést. (Az „intrika" a magyarok közt Atilla uralkodásáig ismeretlen, nyugati-típusú fúrás-faragást jelent). Koppány és Vajk egyaránt ragaszkodott volna ősi, keresztény hitünkhöz, ámde Vajk ennél is jobban ragaszkodott ahhoz, hogy végre mezsgyehatárokkal bíró országlásunk legyen, amely azért lesz bizonyosan időt álló, mivelhogy eme mezsgyehatár mindkét oldalán, ugyanazon zsoldból fenntartott nyugati katonák fognak őrt állani.

Hogy ez számunkra miért volt jó, azt igazából azóta sem sikerűlt megfejteni, de így legalább „hivatalosan" volt egy helyünk, ahol átvészelhettük a sötét középkort, valamint a keleti, muzulmán, germán és anglikán kultúrkorszakok ártalmait.
Mindez persze a nyugati világ számára feltétlenül jó „húzás" volt, s egyáltalában nem csoda, hogy alapjaiban gyűlölve az egyistenhitű, érdek nélküli szeretetvallásunkat, titkon folyamatosan mindent megtettek a kiirtásunk érdekében. Mert abban a korban a pápaság sorra hozta a határozatait, miszerint: eretnek valamennyi ember, aki Bibliát mer a kezébe venni, mert annak tartalmát a köznép felé kizárólag a papok magyarázhatják, s megengedhetetlen lenne, hogy valakiben esetleg önálló gondolat ébredjen.
A nyugati mesterkedések folytán a magyarság tehát ezer év alatt „gyökértelenné" vált, berkeinkben az érdek nélküli szeretetvallás s az érdek nélküli szeretet látványosan megszűnt. Ennyit sikerült elérni. Hogy azonban ez mennyire válik a világ hasznára, azt még nem tudhatjuk. Hála azonban az Égnek, akkor és ott nem kötöttünk mindent a világ orrára. A TURUL őrző-védő népeinek közös törvényei értelmében ugyanis a mi jelenlegi, s "kezdetektől ősi" honunkból a magyarság SOHA el nem tűnhet. Ugyanis a magyar beavatottak mindig is tudták azt, hogy nem a föld az emberé, hanem az ember a földé! A Kárpát-medence nem a magyarság tulajdona, hanem éppen fordítva: a Föld tartományainak felosztásában a magyarság a Kárpát-medence és a Pilis-hegység tulajdona, s Föld-anyánk szív-idegközpontjának énekét köteles zengeni. Akkor is, ha fogalma sincs erről.
 
/Szőke Lajos/

Szóljon hozzá!

Biztonsági kód
Frissítés

Kapcsolódó cikkek0

Hozzászólások